Van közvetlen apropóm is Krekó Péter Tömegparanoia – Az összeesküvés-elméletek és az álhírek szociálpszichológiája című könyvét ajánlani: az Aranykönyv 2019. ismeretterjesztő kategóriájában ez is jelölt, én pedig javaslom, hogy szavazz rá. Itt a link, lapozgass el odáig, gyorsan beírod a címed meg valami jelszót, és kész. Már azért is megérné (második apropó), mert ha szavazol, kapsz 20% kedvezményt a webáruház e-könyveiből, és 24%-ot a nyomtatottból. De mondom a harmadik apropót is:
Életbevágóan fontos, hogy olvassuk és terjesszük azokat a könyveket, egyéb írásokat, amelyek a körülöttünk zajló események valódi és használható magyarázatát adják. Ez a Tömegparanoia pont ilyen.
2019-re eljutottunk odáig, hogy világos: nem jött el a történelem vége, nem a (szerintem egyre több embernek egyre jobb életet hozó) liberalizmus diadalmenete folytatódott, a bő tíz évvel ezelőtti világválságra sokak árulása, lustasága, korrupt vagy szándékos károkozásra irányuló magatartása adódott össze. Sikerült egy korábban működtethetőnek tűnő, és a civilizációnk fennállása óta az egyik legjobb rendszert szétzilálni. Visszajárára fordult a piac, a kapitalizmus logikája, a sajtószabadság, a modern politikai közösségépítés szükségszerű kimenetei. Itt állunk Trumppal, itt állunk a Brexit küszöbén, az oltásellenesekkel, laposföld-hívőkkel, sosem látott migránusoktól betegesen rettegő falusi mamákkal, zsidó világ-összeesküvést vizionáló kábelnácikkal és Berlin utcáira handzsárok által kiojtott zsidóvér tengerét deliráló neokonokkal. A húsz, pláne harminc évvel ezelőtt még a fejlődés, a szabadság, a manifeszt és információs jólét garanciáját jelentő eszközeink ma az akkor pincékbe szorult őrületet hangosítják fel. Krekó Péter könyve, valljuk be, a mi, liberálisok aktuális vereségét is bemutatja – szó se róla, innen is gratulálok a venezuelai eseményekhez a „Verhetetlen Latin-Amerikai Baloldalnak”, a kanyarójárványhoz az oltáselleneseket dédelgető euroszkeptikusoknak, és még sorolhatnám. Szép volt, fiúk!
De az említett vereség alapvetően a mi hibánk. Az elmúlt évtizedek egyik fontos tévedése ugyanis e tárgyban az volt, hogy az épp meghaladott szélsőséges rendszereket szükségszerűen valami archaikus képződménynek, analóg, fapados cuccnak tekintette. Persze, persze, mondogattuk, hogy Goebbels milyen ügyes volt a propagandában, valahol láttuk a monumentalitás és a brutalizmus tömegvonzó erejét is a szocialista nyilvánosságban, de a valóban releváns soft powerrel elintézettnek tekintettük a dolgot. Hogy Hitler mégiscsak egy félheréjű töpszli volt, a csatos Bambi meg szarabb, mint a kóla. Aztán mikor egyszerre kaptuk oldalba a válságot, amit nem konkrét bűnözőkre, hanem „a” kapitalizmusra testált az ügyesen irányított közvélemény, idétlenkedtünk a dzsendervécékkel, és sem praktikus, sem morális mércével nem a mi vezetőink voltak a legjobbak, kiderült az is, hogy a demokráciát, jogállamot meghaladni kívánó alakok időközben megtanulták a leckét, és lehajrázták a liberális nyilvánosságot. Ennek egy része pusztán a gátlástalanság miatt történt, de bizony, jelentős arányban itt valódi szaktudásról beszélünk. Ezt tárja fel a könyv.
Rengeteg fontos részlettel. Az egyik ilyen az „igazságpiac”, melynek lényege, hogy az oktatási intézmények, a hagyományos sajtó és a tudomány is a piacon találja magát, ahol egy teljesen másfajta versenyben kell megmérettetnie magát. Minap Schobert Norbert „rájött”, hogy majdnem ugyanolyan a kokain és a kristálycukor vegyjele. Elméletileg ugye ez egy hatalmas örömhír, mármint végre „az emberek” nem a nagyfejű okoskodó-elemezgetők igazságát kell elfogadják, hanem piaci verseny van, ahol megküzd Abdét Norbi és Dr. med. Habil. Ugye? Hát nem. Ez a kritikus gondolkodás paródiája, erre mutat rá a könyv.
Ugyanígy az összeesküvés-elméleti gondolkodás axiómái, hogy semmi sem véletlen, semmi sem az, aminek látszik, és minden mindennel összefügg. Itt a térkép, heló, amit az alufólia-sisakosok használnak! Sőt, Krekó az aktuális politikai csapásirányt is szépen visszafejti a populista jobboldalt illetően: „elsősorban a nemzetközi elitektől félti a nemzeti önállóságot, és felvázol egy múltbéli, elképzelt aranykort, amikor még nem voltak bevándorlók, mindenkinek volt munkája, és nem létezett bűnözés”. Figyelj, magyar önáltató ellenzék, bár Trump kapcsán vezeti le a könyv, de ez itt Orbán programja is, ez, nem a „folytatjuk”! Van egyébként sok kifejezetten magyar példa és esettanulmány a könyvben, rózsadombi paktumtól Grazban kezelt miniszterelnökig. Bemutatja a magyar álhírgyártás helyi specialitásait és külföldről átvett megoldásait, és a korábban megszokotthoz képes újságírásnak már alig-alig nevezhető post-truth tevékenységet, ami soha nem korrigál, azaz tulajdonképpen, saját szabályai alapján soha nem is lepleződik le, legfeljebb „alternatív tényeket” tálal.
A könyv vége pedig igazán értékes, gyakorlati tanácsokat ad: a dezinformációt megelőzni, válaszcsapással „honorálni”, gyógyítani és immunizálni segít. Legalább ezt a pár oldalt minden párt kommunikációs vezetőjének (vagdalkozás helyett), civil szervezetnek (önámítás helyett) és sajtótermék szerkesztőségének (lassú kimúlás ellen) olvasni és használni kéne. De olvassátok el ti is, és segítsetek terjeszteni, például azzal, hogy itt szavaztok rá.
A blogomat pedig ide kattintva tudod meglájkolni.
Ezt pedig majd legközelebb fejtem meg.
