Külföldről finanszírozzák a Fidesz kampányát

Sokat beszélünk a magyar ellenzéki pártok, mozgalmak, illetve a nem-kormánypárti civilek és sajtó finanszírozásáról. Általában azt a kontrasztot említjük, ami a Fidesz végtelen erőforrásai, illetve a nem kormánypárti közéleti szereplők által elkölthető, korlátozott összegek közt feszül. Most nem erről a különbségről lesz szó, hanem arról, amikor utóbbira még ennyit se kéne költeni.

Aki ismeri e struktúrákat, körülbelül tisztában van a lehetséges forrásokkal. Belföldről a közpénzalapú ellenzéki frakciós és pártalapítványi százmilliók, aztán a Fidesszel összefonódott pénzszerzők párturaló, informális pártelnöki hatalmat kialakító csúszópénzei, ellenzéki civil mecénások túl drágán mért adományai (mert cserébe meg akarja szabni a programot, a jelöltet, a „mondást”, és elmegy a sajtóba hisztizni, ha ezt nem engedik), és a tagdíj folyik be – már ahol. Vannak továbbá lakossági pénzgyűjtő akciók. Sorolom, hogy az Együtt és a Jobbik méltó síremlékére összekalapozott összegeken kívül mely pártok vagy mozgalmak kaptak így szabad szemmel látható pénzmennyiséget. A Magyar Kétfarkú Kutyapárt, ennyi.
Olvasd el az írásomat a hvg-ben