Rólam

Ceglédi Zoltán

Eredetileg jogász lennék. Igazából meg politikai elemző, publicista, vendégfellépő a Dumaszínházban. Kommunikációs szakember; ennyi év után már ezt is ide merem tenni.

1979-ben születtem Tiszaföldváron. Tompán voltam gyerek, Baján gimnazista, Pécsett joghallgató. 2004 decemberében költöztem Pestre, 2008 februárjáig sajtóreferens voltam az SZDSZ-nél, utána vezető tanácsadó a Republikon Intézetben 2015-ig. Azóta szabad vagyok, munkahelyem minden kávézó, ahol van wifi, hátizsáknyi az irodám, írok, beszélek, tanácsot adok és szórakoztatok.

Szeretek főzni és enni, főleg olaszt, utazni, főleg Olaszországba, csizmaszártól a spiccre vett Szicíliáig jártam már majdnem mindenhol.

Liberális vagyok. Hiszek a szabadságban, és hiszek abban, hogy a jog uralma, a sunyi vagy erőkszakos kivételek nélküli rend az alapja a valódi szabadságnak. Szentimentális vagyok és lobbanékony, de az idő vastagít, ma már kevesebbet kiabálok és megengedem magamnak azt a luxust, hogy nem mindenkinek akarok tetszeni.

Ez pedig itt, valljuk be, egy blog. Korszerűtlen, kihalófélben lévő naplótípus, amit a magam kedvére írok. Na jó, meg azzal a céllal, hogy akinek ez tetszik, az olyas ember, akire én is kíváncsi vagyok (pl. zavarja az erőszakos archaizálás ebben a mondatban). Az a célom, hogy elmondjam azt, ami szerintem fontos, azoknak, akikhez szerintem közöm van. Szóval üdv, tök jó hogy jöttél, mindenféle dolgokról fogunk majd beszélgetni.

Ceglédi Zoltán