kenemenn

Oda kéne menni 4. Brit lányok a berlini szaunában

Ez a sorozat ugye azokról az alkalmakról szól, amikor lenne mondandóm, tehát amikor látok/hallok valamit, ahol közbe kéne lépni, de végül mindenféle civilizációs norma okán mégsem teszem meg – ellenben írok belőle posztot, hogy ha ott és akkor ő nem, de mindenki más hallja meg. Na. Ez most annyiban extra eset, hogy elméletileg oda is mentem, csak nem vettem észre, ugyanakkor meg duplán-triplán igaz, hogy problémás lett volna szólni.

Már amennyiben vadidegen lányokat nem kapacitálunk vetkőzésre. Holott!

De kezdem az elején. Közepesen szétmixátolva. Kamaszkorom egyik kedvenc filmje volt a London megöl engem (London Kills Me), ami itt annyiban releváns, hogy Berlin viszont gyógyít engem. Erre még tavaly tavasszal jöttem rá. Extrafosul voltam, egyszerre ütött be a választási eredmény és életem talán legnagyobb privát csalódása, visszamenőleges hatályú homlokcsapkodással, hogy jabazmeg, ténylegbazmeg. Kivettem egy extrahosszú májusi hétvégét, és elhúztam Berlinbe. Csak érzékeltetendő a bajt, ekkor már fogat mosni is alig tudtam, mert az idegtől szó szerint rágtam magam, belül merő véres hús, roncsolt seb volt a szám.

És ez a csúnya, koszoska, állandóan fúrt-faragott város, ez a színes, szabad, befogadó menedék, ez gyönyörűen összepakolt. Valahol ott jött meg az egész, aki ma vagyok, pontosan emlékszem, amikor a Liquidromban lebegek a sós vízben, a fülemben csak a zene, fölöttem a félhomályt nyaldosó színes fények, és akkor meglettem. A mai Ceglédi Zoltán, az egy év bontás és egy év építés eredménye, vannak közhelyes példáim kardpenge kovácsolásától vajköpülésig, de nem erről akarok hosszan mesélni itt, hanem egy erre épülő, friss élményről. Csak a fentieket tudnotok kellett hozzá.

Meg még azt, hogy ezen a helyen textilügyileg háromféle sáv van. A sós medence kötelezően fürdőruhás, feltételezésem szerint azért, mert különben a 18-as karika se lenne elég. A kismedence és az udvar a jacuzzival opcionális, azaz lehetsz fürdőruhában vagy anélkül, míg a teljes szauna és gőzbirodalom szigorúan mindennemű ruha nélkül veendő igénybe. Roppant helyesen. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az emberek a sós medencébe menet felveszik a fürdőruhát, – gatyát, kijőve meg le. Pont.

Na, és most megint elugrottam Berlinbe, ez volt a célprémium a dumaszínházas sorozat meg a többi munkák dandárja után. Természetesen tettem a fürdőben is több nap több kört. Szombaton a DDR Museum után például. Késődélután, talán 5 körül lehetett, épp a herbálszaunából jövök ki, amikor látom-hallom, amint két nagyon brit lány elhűlve olvassa a táblát. Hogy ők ezt nem tudták! Hogy nekik ezt nem mondták! Hogy kifizettek ennyi pénzt, és a fürdő nagyobb részét nem is használhatják! A zuhany alatt fülelve-szemlélve rakom össze, hogy ugye, ők azért jutottak erre, mert a szigorúan egyrészes (ámde dévajul dekoltált meg mondén módon oldalnyesett, ámde-ámde jelen körülmények közt mégis visszájára fordult) fürdőruháikat  nem akarják levetni. Lelkük rajta, nyugtázom, magukkal szúrnak ki, magukat zárják ki.

Egy jó óra múlva lehet talán, amikor megyek a kismedence felé. Ez ilyen chilles cucc, félhomály, kanyarlépcső, lehet lebegni. Örömmel nyugtázom, hogy csak két papucs van a fogas alatt, ergo lesz hely, ugyanis 4-5 ember fér el bent kényelmesen. Alászállok, befordulok, és igen, a két brit lány ül ott az erényes fürdőruháikban, én meg lépcsőzök be ugye a semmiben. Részükről zavart vihorászás, én a legudvariasabb távolságra helyezkedek, ami persze nem tud több lenni másfél méternél. Pislogás, oda-odapillantás, összesúgás, majd kapituláció, pár perc után kimennek.

Pedig úgy elmondtam volna nekik, hogy lányok, csak magatoknak szúrjátok el. Ott vagytok az ajtóban, kilincsre tett kézzel, a lehető legjobb pozícióban. Senki meg nem tudná Aberyworthfullburryben, hogy egy berlini estén le mertetek vetkőzni. Senki, kivéve, akinek büszkén elmondanátok, hogyan ugrottátok át a saját árnyékotokat. Igen, vannak nálatok szebbek, de nem ez számít. Csúnyábbak is. Nem ez a fontos. Két hülye divat lökdös titeket, amennyiben egyfelől mindenkinek címlapképesnek kéne lennie, ami lehetetlen, másfelől meg jönnek ezzel a hülye „valódi szépség” mantrával, ahol tulajdonképpen azt kéne ünnepelni, hogy valaki nem úgy, hanem máshogy néz ki, mint a címlap, ami megint hülyeség. Igen, az utóbbi is, mert a célszemélyt nem arról kéne győzködni, hogy ő a szebb, hanem hogy rendben van az, amilyen. Mert a szépség sokféle.

Azt is olyan szívesen elmagyaráznám, hogy ezek az alkalmak mennyire fontosak. Közhelyes, de akkor is: a ruhákkal együtt a konvencióktól is megszabadulni, az erre rendeltetett, így összerakott helyen örülni a szabadságnak és biztonságnak, illetve akinek ez bátorság, annak meg bátornak lenni és győzni. És nyilván, persze, több okból se megy oda az ember személyesen vadidegen lányokat vetkőzésről győzködni, de itt és így viszont nagyon is, téged is, hogy legyél szabad, ne kötözd meg magad.

 

Ja, a blogomat pedig itt tudod meglájkolni.

Akszión.