chicken tabasco

Megkésett Heti Egyenleg: cápafogak

Na, máris utolért a végzet, hogy tudniillik a blog ingyen van, a munka meg határidős és pénzért, ezért előbbi kimarad. Holott! Holott, ha nem írom meg, akkor talán meg sem történt. Sűrű hét volt ez is:

Interjút adtam a 168órának, voltam az Egyenes Beszédben, nyilatkoztam a Klubrádiónak, írtam sokat, találkoztam még többet, emberfejet csinált rám a borbély Jani, főztem jól, és megvolt az eddigi egyik legjobb Duma Aktuál fellépésünk is.

Ja, és megnéztük a Bem moziban a Keresztapát. De az már a vasárnapi, majdnem-lezáró elem volt. Nem onnan indulunk.
Onnan indulunk, hogy az egyik meghatározó kamaszkori emlékem az, hogy apukám jön a számlatömbbel. Neki ugye a felnőttkorát felezte meg a rendszerváltás, ami azt jelenti, hogy olyan idős volt, mint most én, amikor a beköszönő-felálló piaci viszonyok közepette már ő is vállalkozó lett. Arra emlékszem, hogy mindig csinál valamit, és elkezd másik valamit, és tervez egy harmadik valamit. Tudod, a cápafogsor, hogy van egy kiálló, aztán egy középen meg egy mögötte, ha az egyik letörne, még akkor is bőven legyen mivel letépnie a karodat. Szóval alapélményem, hogy amikor szabad lett, akkor apámnak egyben mód és valahol kötelesség is, hogy csinálja. Csattan a cégbélyegző az előszobában a rattan asztalnál a számlatömbön. Klasszikus vidéki kisvállalkozó, nem a miniszterhez bejárós, nem a fentről parancsolgatós, hanem az autóba ugyanúgy beülős, Letenyéig meg vissza, mondjuk. És amikor visszajön, akkor megy ki a határra, aztán meg megy a bankba. Csinálja. Szerintem az elég menő egyébként, hogy miközben majdnem negyven évig van egyféle és nagyon masszív szocializációd, a vidéki kádárista Magyarország cuppogó mocsara, képes vagy váltani, és egy teljesen új világban cápafogakat növeszteni. Nem mellesleg az élőereje egy frissen demokratizálódott, a kapitalizmust tanuló közösségnek.
Na, nekem meg ugyanígy soha nem „csak egy” munkám volt, soha nem csak egy projekten dolgoztam, mindig több lábam, persze, az egyik dór oszlop, a másik babkaró, a harmadik teleszkópos, mindig valamit és még valamit és még hozzá valamit csinálni kell. Vicces is, amikor az egyszeri tévénéző abból próbálja megfejteni, hogy mit csinálok, amit lát. El szoktam mondani, de talán érdemes egyszer le is írni, hogy speciel, amiből szerintük „lám, milyen jól megélek”, abból egy fillér se jött soha. Se az Egyenes Beszéd, se az egykori Egyenesen soha nem fizetett azért, hogy Kálmán Olgával, Krug Emiliával vagy Rónai Egonnal beszélgetek. Majd máskor nyissuk ki a vitát arról, hogy jól van-e e így, de tény.

Ellenben a Dumaszínház igen, ergo munka is és szerelem is, még mindig nagyon imádom, ahogy ezt a produkciót összerakjuk és működtetjük. Most pénteken pedig a szokásosnál is jobb volt a kémia a Duma Aktuálban, el sem hiszem, hogy a műsor első felében, egy jól megnyújtott órában szinte csak a Sargentini-jelentésről beszéltünk (na ja, micsoda kontraszt: Litkai Gergő egy kiváló nemzetközi jogász egyébként, aki erről a színpadon viccel, ehhez képest képzeljük el, amikor egyik-másik magyar EP-képviselő berúgja az ajtót Strasbourgban, hogy csá, gecik, itt vagyok, majd belefejel a gombokba), és ment, és a közönség vette a lapot, és működött. A második fele is. Vándorlunk megint szerte az országban, közben Eduval is visszatér a duónk októberben, és… és lesz majd még más is. Bizony.
Közben szándékoltan túlzó mennyiségeket főzök, mert egy része rögtön megy üvegbe (a műanyag doboz helyett átszoktam a befőttesüvegre, sokkal jobb, de majd erről is máskor), mert viszem a húgomnak, aki örül neki. Szülőknek nem, mert… hát anyukám kicsit makacs. Egyszer próbálkoztam, hogy Mama, hozok neked ilyen tésztaragut, finom lesz, mondja, hogy de ő nem szereti ezeket a paradicsomos dolgokat, mondom hogy hát de van olyan, ami nem paradicsomos, mire mondja, hogy DE AKKOR SE! Anyukám kicsit makacs, mondhatni. De nem baj, mert a húgom úgyis elkoptatja az ellátmányt, mint kavicsos beton a futóbiciklis gyerek cipőorrát.
Megvolt aztán a minimálisan elvárt, heti három edzés is, a kajareform ügyében inkább csak félút: édesség meg csipsz kilőve, de sajnos a meki reggelije annyira praktikus, hogy többször is becsúszott a tojásos mcmuffin, amikor tárgyalás előtt csak 20 percem volt reggel a városban. Meglátjuk, egyelőre fixen beálltam 85 kilónál.

Ez az étel a képen egyébként tabasco csirke, semmi extra, viszont arra jutottam, hogy szegény Balázs, aki ezt a honlapot készítette, miket élhetett át, amikor elszánt húst-nem-evőként (bocs, én nem tudom a kódszavakat, az ovo-laktoig tudtam követni a variációkat), még a tervezéskor-feltöltéskor küldtem neki sorban a szép nagy felbontású húsétel-fotókat. Bocsánat, lesz majd növényevés is!
Mindenesetre holnap irány Várpalota, aztán egyre jobban pörög majd minden, most október közepére prognosztizálom a csúcsot, kell is majd valami hétvégét lopnom magamnak-magamtól a következő hónap második felében, aztán egy levegővel karácsonyig.
Így. Sok munka, mindig több dolgot. Van, aki ajándékba kapja a dolgokat, mi meg, hát… mi nem. Nem baj.
Jó éjt mindenkinek!

Most pedig dőlj hátra: