anemjóját

Hihetetlen kalandok a Varrógépcentrumban!

Unokaöcsém, Tibike lassan 9 éves. Meglehetősen hasonlít a nagybátyjára, aki vagyok. Például egyelőre nem nagyon szeret enni, ebből kifolyólag enyhén szólva nem egy dundi kisfiú, ebből kifolyólag meg amikor rövidnadrágot vásároltam neki, akkor az egy fontos szempont volt, hogy legyen benne ilyen madzag, amivel meg lehet külön is húzni, hogy rajta maradjon. És van benne madzag, mert ez a szilfidek világa, kicsitől nagyig. Kisgyerekként én se voltam egy zabagép, később, kamaszként is még a 185 centimhez összesen 57 (ötvenhét) kilót sikerült felmutatnom (szemből, mert oldalról nem is látszódtam). Ekkor bezzeg kizárólag téglalap alakú ingeket lehetett kapni Magyarországon. Olyat, ami vállból elindult lefelé tökegyenesen, és kizárólag krumpliszsákok meg mokány Stohl Bucik töltötték ki alkatilag.

Úgynevezett Spongyabobfit szabás.

Én ezért öbölből startoló vitorlás voltam minden szelesebb napon, hovatovább katamarán, az ing vitt, lobogva-kifeszülve. Ez az az időszak egyébként, amikor a Manhattan együttes kétsoros, hallucinogén porfagylaltok színét idéző, túltömött vállú zakókban pattog, szóval mindegy.
Na, mióta viszont megbarátkoztam a táplálkozással, és a 185/86 paraméterekkel dolgozom, az inggyártó lobbi is gondolt egyet, és jól megcsavarta a szabászati protokollt. Van már slim, meg super slim, meg extra super WTF slim; csupa olyan testhez tapadó, nullaegészkéttized testzsírszázalékos szereplőknek szánt szabású ing, ami a majonézmentes cézársalátán meg a proteinporon kívül semmilyen emberi táplálékot nem engedélyez, különben az alulról második és harmadik inggomb között megnyílik egy dolina, illetve köldöktávolságtól függően polje. Szóval rögtön kövér vagy benne, ha nem kockás a hasad.
De az ember megtanulja, hogy akkor regulárfitt. Hanem hát ez a sokadik lépés.

Mert ott kezdjük, hogy fogalma sincs semmiről. Akinek elsőgenerációs falusi értelmiségiek a szülei, az abban a mixtúrában nő fel, hogy könyv persze akad otthon, de alkalom kiöltözni, pláne puccos rutin nem nagyon – mert az egyik ugye saját döntés, falakon belüli kompetencia, utóbbi meg mondjuk az operabérlet, ami nem tőled függ, hanem a térképtől meg a pénzedtől. Csomó dolgot tudok, amit a Tátra utcában nem lehetett megtanulni, de úgymond szépen felöltözni, az nagyon sokáig nem volt téma. Az előre megcsomózott nyakkendő a szekrényben, ugye, az nem egy starthelyzet. Azért így is roppant hálás vagyok a szüleimnek, hogy a manósapka, cicanadrág és gumicsizma kimaradt a gyerekkoromból.
Apropó, sapka! Minap jöttem rá, hogy az én édesanyám mindig rám szólt kisiskolás koromban, hogy húzzak sapkát a téli hidegben, amit én nagyon nem tartottam menőnek, következésképp a húgom sem, ezért anyukám még látta, ahogy a sarkon befordulva ugyanazzal a mozdulattal vesszük le a sapkát a fejünkről. De a korona (usánka), amire minap rájöttem: hogy az én anyámnak, annak bezzeg soha a büdös életben nem láttam sapkát a fején! Hogy úgy mondta, hogy sapkát a fejedre, hogy neki szerintem soha de soha nem volt ilyesmi a fején (egy céklaszín ünneplő kalapra emlékszem, annyi)! Most jöttem rá! Hogy nem akarta biztos a dauert lenyomni vele.

Na. A gimnázium és a kollégium szabad évei nagyrészt Lovasi András távnevelő munkájával teltek, amennyiben lemásoltattam a kazettáit a baiai Grauaug utcában található lemezboltban (ergo ne rám haragudjék az elmaradt jogdíj miatt, a kazi 400 volt, a másolás 300, mondom, a lemezboltban), és annak megfelelően gondoltam az életemet, hogy mi illik a Szőkített nőhöz meg a Húsrágó hídverőhöz. Ruházatom ekkor kockás ing, szakadt farmer (kézműves szakadással, idő vasfoga, nem így, mint most az üzletekben, hogy nem bízzák rá a kamaszra, eltépik neki előre), apám begyújtós pulóvere és volt fináncbakancsa. Az úgy még mindig nem szakállamtitkár-megjelenés, ugye. Érettségire lett öltönyöm. Tehát ez volt az öltöny. Az. Háromrészes, mellénnyel, hát mit tudtam én. Szerencsére a szalagot az ujjáról levágtam, miszerint Aramis.

Az egyetemi évek különösebb változást nem hoztak, mikor az 57 kilóból 63 lett, akkor lett másik „az” öltönyöm, egy számmal nagyobb, mert az előző ugye kicsit lett. Ronda, koszosfekete, a célnak megfelelt, be lehetett menni benne vizsgázni, egyebekben meg minek vettem volna fel. Diploma után Pest, háttérember vagyok, sajtóreferens, aztán vezető tanácsadó, de még mindig nincs ok és ezért mód sem, hogy felöltözzek rendesen.
– De hiszen a tévében is szerepeltél egy idő után! – vethetné fel valaki, gondolná, hogy joggal, de nem. Nem joggal. Íme 2010 májusából életem legeslegelső tévészereplésének egy kockája, a mindig elegáns Szirmay Dávid kontrasztjaként:

elég mókás

Mint látható, nem, nem kellett rendesen felöltözni. Utána sokáig a kötött mellényt erőltettem a zakót megúszandó, aztán egy nap egyszerre jött velem szembe a neten az ifjú kereszténydemokratákat akkor vezető Stágel Bence fotója, majd a Való Világba a „szűzfiú” kategóriában bekerült Bandika promófilmje, és mindketten kötött mellénykében mosolyogtak. Azóta nem vettem fel kötött mellényt. Megadtam magam a ténynek, hogy felnőtt férfi vagyok, aki szerencsére már fel se tudná venni a korábbi, mondjuk így, bohókás ruháit (73 kilótól 86ig). Illetve őrizgetek egyetlen pólót a múltból, egy rózsaszínt, amin egy halálfejes kenyérpirítóból épp kipattan két haláltoast, mert annak szűk körben, de komoly rajongótábora van.

Inget hordok, amit ugye kimosok és ki is vasalok. És mivel ezzel a feladattal harminciksz évesen kellett megismerkednem, ezért például fogalmam se volt, hogy mi az a kis műanyag basz a nyakában. Már tudom: gallérmerevítő. Attól áll rendesen. Ki lehet húzni meg be lehet dugni. Illetve időben ki kellett volna húzni (minden nőgyógyászati klinika mottója), ezt is a magam kárán tanultam meg, amikor előbb mosásnál maradt bent ez a kis műanyag basz, és kiszabadulva eldugította a mosógép kifolyóját, mint kamaszkoromban a gitárpengetőm (hány Kispál- és Sziámi-dalt gyaláztam meg vele, te jó ég), aztán meg vasalásnál felejtettem el, és ragadt fel nyúlós olvadással a forró talpra, mintha rágóba léptem volna. Fogyóeszköz, és szerencsére még 40éves korom előtt megtanultam, hogy mi ez, mire való, és hol lehet venni.

Ja, igen, mindezt csak azért írtam meg, mert a Facebookon többen kérdezték, hogy mit kerestem a Varrógépcentrumban. Vettem 48 darab gallérmerevítőt. Csak kicsit kifejtettem.

 

fotó: imdb

Fülhallgató fel, szem becsuk: nyolc perc minőségi béke