őszi Kertem

Heti Egyenleg: Loco in Acapulco

Na jó, másfélheti. Sok a dolog, kevés a fóka, közben meg az el nem mondott élet nem élet, és mint egy okos és szakember nemrég rávilágított, az írás önterápia. Elmondom, szerintem például miben. Van egy olyan tévképzetem, hogy tulajdonképpen nem történik velem semmi. Sokféle gyökere van ennek a hiedelmemnek, de ami itt fontos, hogy amikor összerakok egy ilyen heti (na jó, másfél) egyenleget, akkor döbbenek rá, hogy de, igazából rohadt sok dolgot csinálok. Hiszen volt azóta

várpalotai fellépés, utolsó őszi üveg (na jó, másfél) bor a Kertemben, látogatás a szüleimnél, cikk a hvg-ben és a 168órában, pénteki zene, Raid 2. a Roboraptorral, konferencia az Ökotárssal, és egy durumtészta workshop Petrával.

Meg még rahedli dolog, de minden már tényleg nem dokumentálható, ugye, személyhez fűződő jogok, üzleti titkok meg 18-as karika. Mármint ezek külön-külön! Egyben maximum egy dubajozó címlaplány hozza össze.

A Dumaszínházról írok majd külön is, most csak annyit mesélek, hogy Várpalota volt soron, nagyon jó, visszatapsolós-poént értő közönség, mindig öröm, amikor ugyanazon szándék egyik és másik felével jövünk: ő szórakozni akar, de nem a gereblyébe lépő bohócokon, mi meg szórakoztatni szeretnénk, de közben lehetőség szerint beszélni arról, hol élünk és mit gondolunk erről. Ha Litkai Django elszabadul, ott már CERN-től a CEU-ig minden van. És ez még csak a C-betű! Másnap minden létező zöldséget betakarítottam a közeli zöldségestől, egyéb kinti tevékenységet nem végeztem, mert millió írnivaló volt otthon, plusz fáradt voltam, mégiscsak esti meló ez a stand up, ugye, plusz a következő reggelre két fontos találkozóm is be volt írva.
Amiket le is mondtak, és mivel én nem egy modern installációs művész vagyok, aki kifejezetten örül, ha az alkotásba beépíteni kívánt rozsdás expanderről kiderül, hogy igazából egy döglött rákosi vipera spirálmúmiája, szóval valamelyest borult a napom, húzás haza, a zöldségekből minestrone, nagyobb része rögtön megy üvegekbe, viszem a húgomnak, legyen neki jó, volt már elrakva neki sugo is, tésztára. Mondjuk kiderült, hogy hiába címkéztem fel gondosan ezt is, meg a bolognait is, összekeverte őket, és simán megette a minestronét tésztaragunak… bele se megyek. Bizonyos dolgokban nagyon hasonlítunk, másokat illetően kevésbé. De ez így jó, és eléggé szeretjük is egymást.

Vissza a városba, egy találkozó, még egy, hogy aztán meglegyen az esti levezetés, nyárbúcsúztató-őszköszöntő a Kertemben. Pro tipp: ne fröccsönként kérd ki a boraitokat, hanem üveg bor, üveg szóda. Sokkal jobb, még inkább adja a „kertbe kiültünk ketten”-fílinget.

őszi Kertem

Másnap korai kelés, vagy ahogy a Fókuszban körülírnák (mert ugye, TILOS a szóismétlés), időnek előtte tapasztalt furunkulus, nem, szóval korán keltem, mert vonat, családhoz haza. Vannak ezek a szerencsétlen nemzetközi vonatok, az Avala meg az Ivo Andrić, amiknek a legfrankóbbnak kéne lenni, ehhez képest ezeknek lóg ki a leginkább a bele, ocsmány mindkettő. Már nem is veszek 1. osztályú jegyet, mert gyakran előfordul, hogy eladják a drágább jegyet, de nincs olyan kocsi. A kaller ad igazolást, hogy ez történt, az e-jegyemet pedig ki kell nyomtatnom utólag, a papírigazolás mellé, és befáradni a MÁV-irodára, ahol a megfelelő költségek levonása után visszakapok valamit az osztálykülönbözetből. Nem abból, ami Habony Árpád és köztem van… pedig pont amiatt van az egész. Szóval nem vágom, hogy ha interneten veszek egy jegyet, akkor miért nekem kell igazolnom, hogy nem volt eleve olyan vagon, kétféle papírral, személyesen befáradva, miért nem az van, hogy felmegyek a MÁV oldalára a profilomra, és mivel a vasút TUDJA, hogy elbaszta, megnyomok két gombot, és visszautalja a teljes különbözetet arra a számlaszámra, amiről a jegyet kifizettem? Hm?

Mindegy, most eleve másodosztályút vettem, jó szar is volt a kocsi, mindegy, kibírható. Mert a szülőknél már jó – ez onnan is tudható, hogy nekem nincs igazán képességem a délutáni alvásra, úgy egyébként, de ha náluk vagyok, akkor ebéd után mintha kirúgnák a lábamat, úgy dőlök az ágyba. Most is ez volt. Húsleves. Hagymás rostélyos. Torta. Alvás. Vasárnap meg édesapám halászléje (hogy kell ezt rendesen ragozni?), evidens, mindig olyan ételeket kérek tőlük, ami máshol nincs, vagy nem olyan. Mint a töltött csirke mondjuk. Jöttek még édesanyám útravaló palacsintái és egy kis üveg lekvár, meg a múltkor odahagyott üveg viszki – nehéz nekem ajándékot venniük, de apukám innovatív, és egy ideje a virtuális bárszekrényemet tölti. A viszki személyes kedvenc, de az Unicum majd akkor fogy, ha a Lakner Zoli átjön (vagy a kerületi polgármester, hisz neki is van viszonya ehhez az italhoz), Filippov meg nyilván a vodkakört érzi majd.

Vissza már Szegedről, most figyelj: egy kiváló vonattal. Tiszta, pontos, még a konnektor is működött. Jó, valami paraszt nem értette, hogy automata az ajtó, és sikeresen kiakasztotta, hogy ott klaffogjon a fejem mellett aztán a szerencsétlenje – de figyelj, mínusszor mínusz az plusz, olyan szarok a sínek, hogy egy nagyobb bukkanó helyrerázta.

Ehh, ezért kell ezt hetente írni, már rétestészta, és még alig félidő. Úgyhogy azt csak rögzítsük, hogy a méltán közkedvelt Zsótér Dániel Indi amilyen marcona külsejű, és amilyen fosatós sorozatokat meg horrorfilmeket ajánl, ahhoz képest minden látványosabb jelenetnél (kitört láb, pöröllyel bezúzott koponya) felkiáltott, amikor a Roboraptor moziklubjában néztük a Raid (Rajtaütés) második részét 🙂 ami messze nem olyan jó, mint az első volt, meg nem is rajtaütés, fölösleges storyline és zilált dramaturgia, de legalább látványos. És voltam szombaton egy kiváló tészta-workshopon is, de abból meg pláne külön poszt lesz.
Meg cavatelli.

Mutattam már, Bollywood milyen tökéletes utazós zenéket (is) csinál? RUM TUM TAANA NA NAK TUM TUM TAANA NA! Spotifyba be, aki utazni szok.