sokan

Hány emberre van szükségünk?

Számolgattam. Divatja is van most ennek, adatolni az életet, meg tényleg érdekelt, mi jön ki. Viszonylag permanens és élénk vitát folytatok arról, hogy kivel mit lehet és kell kezdeni. Mégiscsak van egy fura nyilvánossága annak, aki-ami vagyok, csináljuk már rendesen. Rajzolgattam mindenféle halmazokat. A konklúzióm valahol ott van, hogy

már ennyi lájkoló is bőven elég lehetne a boldogsághoz, illetve káros önhazugság lenne „az emberekhez” beszélni.

Szoktam erről írni, de most ki is számoltam. Kábéra. Hány ember kell tehát a boldogsághoz és sikerhez?

Van a kiindulópontunk, testközelből, ez még nem a matekos rész, miszerint egy, de az a legfontosabb legyen és örök. Én ebben nőttem fel, roppant konzervatív módon gondolkodva a párkapcsolatokról, soha senkit semmilyen módon nem is csaltam meg (érdekes dolog persze utólag rájönni, ha ebben nem volt konszenzus, az „akkor nem akartam mondani, de…”-infókat fogadni). Azt továbbra is hiszem, hogy a kizárólagosság érték, de látom az előnyét annak, ha nem rögtön telepedik le az ember. Ma valami olyan elképzelésem van erről, hogy mivel a holtomiglan szerintem továbbra sem csak egy „próbáljuk meg, hátha” ígéret, ne verjünk át vele senkit, ezért tényleg akkor legyen, amikor komolyan azt gondolom, hogy mostantól csak ő lesz. Emocionális dolgokat számolgatni persze nehéz, ezért itt annyi a megfejtésem, hogy mondjuk legyen 8X1, ne pedig 1X8, ha értitek, mire gondolok. Előtte meg soktucat törtszám 😊 Ugyanígy nem tudom adatolni a családot, mivel életem közel kétharmadát, 14 éves koromtól úgy töltöttem, hogy a szüleimet és húgomat egyre ritkábban, előbb hetente, majd havonta, jelenleg meg mondjuk évszakonként láthatom. Ez az ára annak, hogy az ember elmegy a faluból szerencsét próbálni. Tehát ők vannak, nagyon is fontosak, de jóval kevesebbet látom anyukámat, mint bármelyik kávézó baristáját, az a helyzet. Hova tegyem ezt a matekban akkor?

***

Ami viszont már táblázatozható, azok a barátok, haverok és jó ismerősök. Ezek ilyen koncentrikus körök vagy átlapolt hasábok. Ha a barát az, akivel élő kapcsolat van, bizalom, online és offline kontaktus, akkor visszafelé számolva lesz egy közelítő adatunk. Átlagosan heti három találkozást számolva, ahol kell 1-5 további szereplő, azaz átlagosan rajtad kívül még hárman, az heti kilenc ember. Átlagosan kéthetes rotációval számolva 18 a barátplafon. Nem mondom meg, nekem mennyi van, de a számok azt mutatják, ez a teteje. Több bor, bowling, koronglövészet, mozi, kiállítás, kávé, főzés meg ilyesmi egyszerűen nem fér el a naptárban sem. De törekedni kell rá, hogy megbökd a plafont.

Vannak továbbá a haverok, jó ismerősök, kalandok, velük sokkal ritkásabb és közvetettebb a kommunikáció, ami nyilvánvalóan nem az „értékükről” szól, hanem egyéb körülményekről, hol él, hogyan él, kivel él, mire van ideje és igénye, meg mit akarunk egymástól (itt részfedésben az első ponttal, miszerint ő hűséges a csávójához mondjuk, lelke rajta). A levelezésem és a kommentek összefésülése után durván számolva adott pillanatban olyan 80 ilyen ember van, változó összetételben. Külön alcsoport a törzskommentelő, akiket nagyon sokra tartok. Akik évek óta jönnek velem, akiket névről ismerek, és ha jön az értesítés, hogy ő szólt hozzá, már előre örülök. Ezért is mondom, hogy ez nem egyetlen szempontú minőségi különbség az előzőekhez képest, hanem sok körülmény okán alakul. De a privát viszonyaimon túlnyúló közösség legfontosabb pillérei ők.

Pláne, hogy direkt módon hozzájárulnak ahhoz, hogy meg tudjak élni. Ők jelentik a magját egy még szélesebb körnek, ahol a „aktív fogyasztók” találhatók. Utóbbi körből élek. Nekik az egy pozitív szempont, fogyasztói döntés alapja, ha az újságba írok, és megveszik, ők eljönnek az estemre, pénzért, ők igazolják vissza a munkám hasznosságát és helyességét. Februárban például lesz három dumaklubos fellépésem, az 3X80 szék, és kétszer leszek az Aktuállal a nagyszínpadon, azaz 2X240 szék. Utóbbi produkció nem elsősorban miattam közönségvonzó, hanem az A-kategóriás szereplőktől, de a terveim közt szerepel, hogy ide tudjam növeszteni a magam elérését. A kisterem egyelőre szépen telik, és nem sportcsarnokot, de a 240 fős nagytermet idővel, szerves fejlődés után jó lenne behúzni. Mindenesetre ez így havi 720 ember, negyedéves rotációval számolva 2.160. Ez a finanszírozási bázis. Ha ők eljönnek, ha ők miattam újságot vesznek, már rendben vagyunk. Ergo őket el kell érni, mozgásban kell tartani, tartalom, üzenet, innováció.

 

A fenti minimumszám bő tizenhatszorosa, 36.400 ember lájkolja jelenleg is az oldalamat. Ezzel az elmúlt két hétben volt maximum 186.000-es és minimum 10.000-es elérésem is (mind organikus, nem hirdettem még soha, ez talán majd változik). Ergo már ma is a tartalom és forma, tehát a minőség, nem pedig a mennyiség függvénye az, hogy a stabil fenntartást és tervezett bővülést is biztosítani képes kritikus tömeget elérem-e. Ha örökre ennyien maradnánk, de „jól” posztolnék, akkor se lenne baj. De persze ennél jobb a helyzet, van egy folyamatos expanzió, új felületekkel, új műfajokkal, új célokkal.

Az egyik következtetésem tehát az, hogy nincs dolgom „az” emberekkel. Egy, tizennyolc, nyolcvan, kétezerszázhatvan, ezeket látom. Harmincpárezer, száz-kétszázezer, ezeket elérem. Ha rajtuk (és mivel te most ezt olvasod, hát: rajtad, rajtatok) túlnyúló szempontok miatt korlátoznám vagy transzponálnám magam, ha azt adnám elő, hogy hát de „az” emberek véleménye miatt, azzal egyszerre ismerném be a saját kudarcomat, jelesül hogy nem tudok veletek, a közösségünkkel mit kezdeni, másrészt pedig azt, hogy eleddig hazudozás zajlott, nem is úgy gondoltam. Pedig de. Szintén ezért nem szarozok sokat, hogy olyanokkal foglalkozzak, akiknek deklarált céljuk, hogy minél nagyobb sugárban hányjanak rám. Elmond minden szarnak, mert nem akarok a barátocskája lenni a Facebookon? Nem érti, miért nem biztosítom számára a lehetőséget, hogy közvetlenül nálam és az én közösségem előtt mocskoljon? Itt van tizennyolc meg nyolcvan meg kétezer meg harmincezer olyan ember, aki nem eleve ártó szándékkal jött – helyettük foglalkozzak azzal, aki rühell? Ingyen, a szabadidőmben, az értékes emberek kárára? Hát nem. Ez a letiltás legnagyobb előnye: kölcsönös. Én se megyek hozzád, én se látlak téged, mindenki azokkal lehet, akikkel dolga van. Tiszta sor.

 

És ideteszek egy másik számot, mert mégiscsak politikai elemző lennék, de ezt szerintem csak külön ábrázolom. Ez a 116.904. Ennyi szavazatot szerzett 2014-ben az LMP az EP-választáson, és juttatott ki vele pont a küszöb fölé érve, 5.04%-ot szerezve egy darab képviselőt Strasbourgba. Ne tévedjünk, ez az én kategóriám közül legközelebb az „aktív fogyasztók” köréhez van, annál valamelyest tágabb, de messze nem az egyszerű lájkolók azért. Plusz eszem ágában sincs a következő négy hónapban gyorsan egy EP-listát állítani. Azt viszont merem állítani, hogy a know-how az, amit én csinálok. Önfinanszírozó közösségépítés, amibe nem raktak bele soha ajándékmilliókat, ehelyett minden számlára, munkáért jött. Könnyű belátni, hogy mennyivel gyorsabban nőne ez Soros-tápoldattal, és hogy a ridegtartás miatt ugyanakkor mennyivel masszívabb így (igen, durvább, fásabb, tüskésebb, de ezért ellenállóbb), mint a donor-nevelte palánták.

Fentiek személyes ügyek, ezek alapján olyat nyilván nem fogok olyat mondani, hogy „a” boldogsághoz és a sikerhez ennyi meg annyi kell. De a magam számára fontos körök ezek, és imádom azt a perspektívát, hogy ebből még bármi lehet. Az én sikeremhez és boldogságomhoz ennyi ember kell.

És most jöjjön a közös koreográfiánk!