Te vagy a hülye!

T

alán a Tékozló Homár, az index fogyasztóvédelmi-panaszkodós blogja volt az első, ahol tömegesen is találkoztam azzal a típussal, vagy habitussal, amiről most beszélni szeretnék. Nem ott termett, nem ott alakult ki, évtizedekkel korábbi gyökerei vannak, csak onnan emlékszem először arra, amikor szinte kiverte a szemem, és nagyon-nagyon elkezdett irritálni. A „te vagy a hülye” jelenségről beszélek – mindjárt el is magyarázom.

A magyar néplélek, vagy inkább a kollektív tapasztalás alakította szokások és vélekedések egyik fontos része ez. Azt tanultuk már a szocializmusban, és ahhoz szoktatott hozzá minket (kevés kivétellel, és más indokokkal – de erről majd később) a rendszerváltás utáni politika is, hogy a dolgok természetes megjelenési formája az, hogy nincsenek készen. Kevésbé szebben fogalmazva: el vannak baszva. Nekünk kell helyrehozni, megszerelni, kiegészíteni őket, illetve nekünk kell eltájékozódni a beszerzési csatornák és szolgáltatók igazságtalan labirintusában.

Rettenetesen utáltam és utálom ezt a feladatot. Elfogadhatatlannak tartom. Pláne azt a torz szabályok alapján ácsolt dobogót, amelynek legfelsőbb fokára az állhat fel, aki nem egyszerűen adottnak veszi a szar munkavégzés következményeit, de különböző rejtekutak, madzagolós megoldások alkalmazásával jut el a használható produktumig vagy szolgáltatásig. Ne kelljen már tudnom, hogy melyik menetrend az „igazi”, és melyik járatnál evidens a késés, a telibeszart vécé vagy használhatatlan konnektor! Ne az én dolgom legyen a megrendelt étel „feljavítása”. Ne nekem kelljen az ügyintéző üzemszerű balfaszságát utánajárással kijavítani. Ne kelljen meghekkelnem a világot, ami papíron azt ígéri, hogy a kifizetett pénzért azt a terméket vagy szolgáltatást kapom, ami a szerződésben szerepel. Ha pedig nem vagyok egy buherafickó, és nem ismerem a körösztanyját a körömreszelgető kiskisasszonynak vagy a túlzselézett manáger fiúcskának, illetve apám nem szokott golfozni az igazgató úrral, ezért nem is tud odatelefonálni, akkor se kelljen matatnom a maradékban.

Ti pedig ne ünnepeljétek azt, ne emeljétek példaképpé azt, aki minderre képes. Ne lapogassátok, hogy lám, milyen ügyes. Mert vele és általa lesz minden rosszabb.

A Homáron mindez leginkább abban a dichotómiában, egyszersmind mindent, és mindennek az ellenkezőjét lefedő kommentpárban jelent meg, hogy bármit panaszolt fel a posztoló, kétféle válasz jött: Te vagy a hülye, mert ott vásároltál / Te vagy a hülye, mert nem ott vásároltál. És kész. Nem tudsz jó lenni. És ma is, most is, pár napja is belefutottam ebbe, és persze nagyon felkúrtam magam rajta, mert igen, a konkrét esetnél maradva, lehet a vonat helyett más megoldásokat (mondjuk telekocsit) választani, de amikor az én adómból működtetnek egy nemzeti vasúttársaságot, és az adózott pénzemből időben és gondosan megveszem a teljes árú jegyet is e társaság egy járatára, akkor a fos szolgáltatásra álláspontom szerint nem az a helyes reakció, hogy hát nem azzal kellett volna menni, inkább megnézni, hogy milyen jóskapista kocsijába tudok bekéretőzni, és (most túlzok) valahogy és valameddig, kokódzsambót vagy karcefemet hallgatva eljutni. No nem a falumba, csak valameddig.

Volt olyan kegyelmi pillanat Magyarország életében is, talán a kilencvenes évek közepétől egy szűk évtized, amikor kezdtük elhinni, hogy követelhetünk minőséget, és a dolgokat úgy, olyanra kell megcsinálni, ahogy és amilyenre ígérik. Meg akkor, annyiért, ott, és sorolhatnám. Kezdtünk érzékenyek lenni a selejtre, a modorra, a produktumra. Aztán immár jó tíz éve megint a másik pólus felé tartunk: kompromisszum, kerülőutak, hogyan lehet megokosítani, és eleve te vagy a hülye, mert nem tudtad, hogy ott a kiskapu.

Közhelyes konklúzióm lesz csak, de meg kéne próbálni újra tartalommal megtölteni a „polgár” hívószót. Öntudattal, ahol a saját munkára referenciaként tekintek, ami engem minősít, más munkáját pedig nem alattvalóként, hanem vevőként vagy ügyfélként, azaz minimum azonos szintről fogadom és minősítem. Kiirtani a kiszolgáltatottságot a hétköznapokból, visszadobni a selejtet, nem éltetni, hanem kikapcsolni a kerülőutakat és feljavításokat. Ha nem teljesen kamu a Polgári Magyarország, akkor nekem például arról szól, hogy senki nem ripakodik rád más hibáját, kontárságát vagy beleszarós habitusát felmentve, hogy „te vagy a hülye”.

 

Fotó: patmat.cz/