konf

De mi a kérdése, uram? :)

Rengeteg konferencián vettem részt az elmúlt, mondjuk másfél évtizedben. Ezek jelentős részében szervező is voltam, de gyakran ültem kint, az asztalnál résztvevőként, és volt, hogy csak közönségként néztem-hallgattam az előadókat. Ezek markánsan különböző szerepek. Ami minden esetben, kivétel nélkül ugyanolyan volt, az az a burleszk, ami a “következzenek a közönség kérdései”-felszólítás után jött.

Megszokhatatlan, hogy ilyenkor mindig, kivétel nélkül mindig ugyanaz történik. “Megnyitjuk a lehetőséget a közönség kérdéseinek”, mondja kicsit tört (bulvármagazinos) magyarsággal a moderátor, de nem a lehetőséget nyitjuk meg, hanem a pokol kapuit.

Mert jön is az első ember, látod, régóta készült már, széles férfiterpeszből emelkedik szólásra, tenyerét megtámasztja hátul a derekán, megkapja a mikrofont, feláll, és azt mondja:

Nekem nem annyira kérdésem, inkább hozzászólásom lenne.

Teljesen világos, hogy a konferenciának maximum a címét, esetleg a meghívott vendégeit felületesen érintő, már otthon elhatározott, többször televíziós- és rádióműsorokba is betelefonált hozzászólás következik. Ő egy monológgal készült, visszakézből söpri félre a tényt, hogy itt KÉRDÉSEKNEK lenne a helye, egy lehetőség arra, hogy máskor-máshol nem elérhető szakembereknek, tudósoknak, közszereplőknek kérdést tegyen fel, tőlük megtudjon valamit. Nem. Ő az elméletét mondja el, amire rájött, választások környékén ez általában olyan választástechnikai nonszensz, amelyet sem az írott joganyag, sem a józan ész keretei nem viselnének el, tudományos megalapozottsága a „de akkor is úgy gondolom”. Két választás között ugyanez az „azt kéne kommunikálni, hogy…”-kezdetű mondatokkal induló szónoklat. A konferencia vendégei egymás után teszik le a tollat, hiszen nem lesz kérdés, nincs mire válaszolni, a közönség zsibong, a nem-kérdező ezért egyre hangosabb, végül nagy nehezen visszaadja a mikrofont. Tíz perc telt el.
Ilyenkor jön a mentő ötlet, hogy „gyűjtsünk össze több kérdést, amire egyszerre válaszolhatnak a meghívott vendégek”, értsd, hátha lesz legalább egy valódi kérdés is.
A következő jelentkező harcias elővágással indít, miszerint

Lesz majd kérdés IS, lesz kérdés, majd a végén!!!!

Elkezdi mondani. Nem kérdez, sokkal inkább mesél, átértelmez; nagyvonalú ténybeli tévedéseken pattog a mondandója, akárha mocsárjáró kalapos kalandor a keményfa cölöpökön, aztán próbál valamelyik kevésbé udvarias konferencia-szereplő közbeszólni (igen, én), hogy az nem úgy volt, nem annyi volt, jóazmindegy, mondja az ember tizenkét év vagy kétmillió ember differenciára, a moderátor kedvesen érdeklődik, hogy de mi a kérdés, maaaaajd lesz a végén kérdés is, várjad ki Gábor, a Sas utcában is ki tudtad várni kilencvenhatban, ugye, nélkülem most nem lennél itt, erről jut eszembe, és megint belekezd valami irreleváns tirádába, már a közönség is zsörtölődik, de mi a kérdés, mi a kérdése, kérdést tessen feltenni, mire győztesen kivágja az adut, miszerint HÁT AZ A KÉRDÉSEM, HOGY MIT GONDOLTOK TI ERRŐL. Vigyorogva ül le, jól meghekkelte a rendszert, ugye, és tényleg, hiszen senki nem mondja neki válaszul, hogy anyád picsája.

Még egy kérdésre maradt időnk, egy gyors kérdésre, igazít rögtön az instrukción a moderátor, kérem, igyekezzünk hatékonyak lenni, hogy a válaszra is maradjon idő. Dúlt férfi (ritkábban: pattogó asszony) kéri el a mikrofont, de nem kérdez, hanem elindul. Széles léptekkel a pódium felé tart, az asztal sarkánál megáll, és közli a kint ülőkkel, hogy:

Én nem tőletek akarok kérdezni, hanem a többieknek szeretnék arról beszélni, amit ti nem is érintettetek, pedig sokkal fontosabb, mint ez az egész rendezvény itt!

És kiáll a közönség elé, a meghívottaknak háttal, és elkezdi mondani. Lényegében visszamenőleges hatállyal beleírja magát a konferencia programjába, és egyre dühösebb, csak mondja, felszólongat a közönségből embereket, néha egy vaskos sértés kedvéért fordul csak vissza az asztalhoz, mozgalmat hirdet, bemondja a Facebook-csoportot, bejelenti, hogy ő vállalná, a végén már üvölt, hogy értsétek már meg, a huszonnegyedik órában vagyunk. Egy ideig túlüvölti a moderátort, aki tíz perc elteltével próbálja lekeverni, amit végül roppant sértetten vesz tudomásul, és immár hangosítás nélkül kezd el a közönséggel vitázni, esetleg a megjelent sajtóba belekötni. A moderátor halkan egyeztet a vendégekkel, majd közli, hogy… hát ez az utolsó hozzászólás egyben a zárszó is votl, remélem, következő konferenciánkkal azok is elégedettek lesznek, akik ma kérdés helyett is a kétségeiket fogalmazták meg, sajnos a válaszokra már nem maradt idő, viszontlátásra!

És végre vége. A forradalmárok még megeszik a maradék pogácsát, mi, többiek mielőbb el, el innen 🙂

***

Akinek kérdése van, az ide kattintva, a Facebookon tudja feltenni 🙂

 

fotó: pixabay

(ez a poszt nem jött volna létre Varga Áron és Zala Miklós értő segítsége és egymásra rímelő szenvedésélményeink nélkül)