morál

A morálról szólva

Van egy pillanat, általában az utolsó, köszönömafigyelmet ppt-slide után, amikor a vetítés közben felszisszenők, egymásra nézők, meghökkenők mind ugyanarra pillantanak. Csönd van, ujjak dobolnak az asztalon, előbb cipőorrokon meg ingujjakon a tekintetek, majd megint fenn, a prezentáló meghívott szakemberen, hogy biztosan azt tanácsolta-e, amit. Ebben a feszült pillanatban, jó ütemérzékkel, még az első „de tényleg?” -kérdés előtt hangzik el, hogy talán hallották már, van ugye Keynesnek a közismert és találó mondása. Az, hogy:

Mikor megváltoznak a tények, én is megváltoztatom a véleményemet. Ön mit tesz, uram?

Több verziója kering a mondásnak (hol tények, hol események vagy körülmények változása szerepel benne, néha álláspontot, máskor következtetést változtat meg a híres brit közgazdász), ami azért nem meglepő, mert Keynes ilyet soha nem mondott. Churchill sem. Fontos funkciója van ugyanakkor a felmentő formulának, és nem pár évtizede, hanem sokkal korábban jöttek rá a hatásmechanizmusra, hogy egy másik idézetet hozzak: „Dehogy is haltok meg! Tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen arról esztek, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint Ő.” És ugyanúgy, az érintettek konklúziója sem új, a mai utolsó idézet szintén öregebb, mint bármilyen testületi ülésen, a piros terítőre csorba tányéron kirakott pogácsa, vagy szerkesztőségi körlevélben győzködés. Hogy tudniillik „úgy döntöttem, hogy gazember leszek”.

Teljesen világos, hogy a világ nem fekete vagy fehér. Kompromisszumok, hibák és bűnök is előfordulnak az ember életében. A kérdés mindig az, hogy kivétel-e, vagy főszabály a gazemberség. Hogy csak néha rálöttyen, ahogy magától eltartva próbálja arrébb rakni, ettől koszos mert ezzel dolgozik – vagy cinikusan fürdőzik benne. Belelép vagy ott lakik. Magát tisztogatná, vagy pont másokra próbálja fröcskölni, így elérve, hogy kisebb legyen köztük a különbség, hogy „ő se mondhassa, hogy tiszta”.

Teljesen mindegy, hogy politikát, újságot vagy gazdasági vállalkozást csinálsz így. Nézem a frissen született politikai zsebgengsztereket, akik a valódi politikai nagyvállalkozók árnyékában magyarázzák hülye pózban, hogy „hát ilyen a politika, kislány, mocskos, de én nem félek bepiszkolni a kezem”, mint a legszarabb susogósmackós olajszőkítők a kilencvenes években az elsőgenerációs RAV4-ből kiszállva. Nézem az újságírót, tévést, egyéb közszereplőt, aki vagy arról győzködne, hogy nem is létezik tisztesség, az egész élet egy megbundázott focimeccs – vagy azt adja elő, hogy hát ő nem is tudja, ő csak balról a második boxért felel a honlapon, a többi nem az ő dolga, ő csak szórakoztat egy másik műsorban, meg hát „tulajdonképpen lehet úgy is nézni”, hogy mindez rendben van.
De a szürke ötven árnyalata, az ugye még mind… szürke. Minden szar büdös. Ezért sulykolják, hogy „orrbefogva”.

Tulajdonképpen annyi lenne a feladatod, hogy soha ne felejtsd el, miért kezdtél bele. Lehet nosztalgiázni, hogy jaj, milyen kis naiv meg jóhiszemű voltam, micsoda színes ábrándjaim voltak a világról, de 1. abban maximálisan igazad volt, amit a világ megváltásáról gondoltál 2. a megannyi Gollum, akivel útközben találkozol, bizony mind Sméagol, rendes hobbit volt valaha, sőt, talán szép hazánk reménye és virága, az ízlés tükre, minta egy szoborhoz, figyelme tárgya minden figyelőnek. 3. Veled romlik vagy javul a világ, a te felelősséged is, nem elszenvedője vagy a változásnak, hanem alakítója, ezzel nem mentheted fel magad. Igen, befolyásolod.

fotók: pixabay
fotók: pixabay

Az én megfejtésem pedig több részből áll. Az egyik a vereség. Tudom, hülyén hangzik, itt, ezen a ponton lehet majd megnyugodni és körbeküldeni, hogy na, hát a Ceglédi azt mondja, hogy veszíteni kell, ugye, hát pedig… hát pedig, ti nyertetek? Ti így nyertek? Ez az, amiben most vagytok? Ha pedig nem „a” győzelem a definíciónk arra, amikor valaki nyer, hanem fluid, mint Cara Delevingne nemi preferenciái (köszönöm neked, Instagram!), akkor érdemes erre több szót is szánni. Én ugyanis csatát merek, sőt akarok is veszíteni – és itt nem a „de megnyerjük a háborút” közhely jön, hanem egyfelől annak rögzítése, hogy a verduni vérszivattyú helyszíne bő évszázad után is életveszélyes. Hajlandó vagyok elveszíteni a csatát, ha utána asztalnál, párbajteremben, vagy a következő lövészároknál azzal tudok előlépni, hogy te legutóbb is gazember voltál, én pedig akkor is tisztességes, és nem tettem tönkre egy alkalmi sikerecskéért generációkat vagy szakmákat. Nem kell bekerülni, nem kell a spiccen maradni, sztárfizetésért, se a poszton, se a honlapnál, ha ehhez reggelente a tükörben azt kell mormolnod, hogy „de egyébként” meg „ahhoz képest”. Az nem menő, akit hunyorítva kell néznem. Veszítsd el a csatát, és maradj normális, tisztességes. Nem véletlen, hogy minden gazember külső morált próbál vásárolni, kvázi pendriveon. A pártoknak nem a „pénzszerző” politikus gyűjti a szavazókat, hanem azok, akik korábbi morális tőkéjüket rakják az emberek elé, mondván, most az egyszer, orrbefogva. Ugyanígy mentegetnek portálokat, hogy tulajdonképpen a hetedik és a tizenkettedik cikk csak a gond, de van ott „igazi” újságíró is, meg hogy tőle még nem kért semmit a tulaj. Tévécsatornát, hogy csak egy-két műsor a gáz. Na, ezeket el lehet adni egyszer, kétszer. Megnyerni a csatát, de aztán olyanná válni, mint aki ellen küzdöttél. Abban ennyi van, nem több.

A másik intencióm pedig a szerves fejlődés, a fokozatosság, az őszinte önismereten alapuló stratégia. Hogy egy kicsit én is a boncmester legyek, amit gyakran gondolnak a szakmámról, mondjuk már el, hogy a zöm egyébként alkalmatlan is arra, hogy formátumos gazemberré nőjön (süllyedjen, romoljék). Megmarad a piti bűnöző szintjén. Lefty Ruggieroval nem annyi posztert adsz el, mint Vito Corleonéval. Előbbinek is volt egy értékesíthető morál-adagja, adandó alkalommal eladta jó áron, de hiába hiszi, hogy az elefánttal együtt dübörögnek a hídon. Fekete László (igen, a golyóemelő erőművész, ma nem csak Shakespeare lesz) mondta, mikor a fia, ifjabb László először mutatkozott be a sportban, hogy vékony még a srác, igen, de ne szedjen semmi cuccot, hanem szépen, fokozatosan rakodjon és gyarapodjon. Ma már ő is akkora, mint egy betonkeverő, és úgy is tépné le a karod, pont olyan erő van benne. Ha anno megtolták volna mindenféle doppinggal, nyilván hamarabb megvan a forma, de aztán a sérülés meg a májbetegség is. Van ez a fölösleges villámrajt-kényszer a kultúránkban, ezért hazudják még mindig magukat „friss pártoknak” tíz meg tizenöt éve létező formációk, ezért próbál mindenki múlt nélküli ember lenni, és beleverni magát ugyanabba az egyenkeretbe, meg elfeledtetni, ki is áll mögötte.

Ehelyett inkább az instant, azonnal oldódó sikereket felejtsük el. A politikában és politikusként a fokozatosság és őszinteség meg pláne fontos. Ha idén áprilisban mindenki annyi szavazatot kapott volna, amennyivel korábban a szavazóit kecsegtette, akkor most párhuzamosan működne három mai ellenzéki párt kormánya, valamint a civilek által létrehozott, kétharmados alkotmányozó nemzetgyűlés, összesen a szavazatok 240%-át begyűjtve.

Legalább a változatosság kedvéért most meg lehetne próbálkozni a tisztességgel.

 

A blogom ide kattintva lájkolható